Sikeres foglalás lemondás
A Foglalás lemondása sikeresen megtörtént! Új időpont
A reflexzónás talpmasszázs természetes gyógymód, amely több ezer éves múltra tekint vissza. Ez a módszer a szervezet regenerálódó képességére épít, arra, hogy a különböző impulzusok gyógyító folyamatokat indítanak el a szervezetünkben.
A reflexológia alapelve a tükröződés, vagyis az emberi test szerveinek kivetülése a kézre, lábra vagy arcra. Ezek a testfelületek hordozzák a betegség vagy egészség információját, és ezeken a felületeken keresztül hathatunk a test szerveinek betegségeire vagy kóros folyamataira gyógyítólag.
Kezünkön és lábunkon reflexpontok találhatók, melyek összeköttetésben állnak minden testrészünkkel. Ezeknek a pontoknak az érzékelésével, tapintásával bizonyos információkat meríthetünk a szervezetünkről, a masszírozásukkal pedig hatást gyakorlunk a hozzájuk tartozó szervekre.
A hagyományos kínai orvoslás szerint a talpon található egyes zónákon keresztül befolyásolhatjuk a szervek működését. Ezért is nevezték el Amerikában a talpreflexológiát zónaterápiának.
Talpunk egyfajta „tükör”, ahol minden szervnek megvan a leképezett pontja. Ha ezeket a pontokat, területeket, zónákat átmasszírozzuk, akkor meg lehet állapítani, hogy hol, mely szerveknél vannak elakadások, lerakódások a szervezetben.
A talpreflexológia térképrajzolata a következő ábrán látható:
A talpon végzett érintések és nyomások állapotfelmérést adnak a hozzáértőnek arról, hogy mely területen vannak betegségre utaló jelek, alul- vagy túlműködések a szervezetben.
Természetesen ezek az információk nem száz százalékosak, nem helyettesíthetik a röntgenfelvételeket és az orvosi diagnosztikát, nem is a céljuk ez. Azonban sok hasznos információval szolgálnak, és aki ezt a jelrendszert érti, ismeri, az ki tudja egészíteni vele a gyógyító repertoárját.
A talpmasszázs egészségmegőrzésre és prevencióra, megelőzésre is nagyon hatékonyan használható.
Legjobban a krónikus elváltozások gyógyíthatók a talpreflexzóna-masszázzsal, 5-10-15 alkalom jelentős javulást tud elérni.
Az akut problémáknál is lehet eredményeket elérni, főleg gyerekeknél. Felnőttek esetében itt tartósabb kezelésre van szükség.
A talpmasszázst ajánlom mind preventív jelleggel, mind pedig panasz esetén, orvosi kezelés kiegészítéseként is, vagy orvos javaslatára. A reflexmasszázzsal fenntarthatjuk testünk normális működését, kiegészítő terápiaként pedig akár orvosi kezelés mellett, akár terápiás jelleggel érhetünk el eredményeket a gyógyulásban.
A talp háromféleképpen jelzi a kezelés során, ha elakadás van a szervezetben.
Ilyen értelemben a vendég állapotáról talpdiagnosztikát készíthetünk.
Tanácsos lábat mosni masszázs előtt, ez nem csak higiéniai okokból szükséges, hanem mert a meleg víz hozzájárul a bőr pórusainak fellazításához, a nyugodt, ellazult állapothoz.
Jó, ha a vendég nyugodt, ha nem evett a kezelés előtt, ha nem fázik, nincs túl melege. A láb kényelmes elhelyezése is fontos: semmi kemény ne kerüljön a talp alá. Lehetőleg minél kevesebbet mozogjon, hogy el tudjon lazulni. Szóljon halk relaxációs zene.
Jó, ha használunk természetes olajat a masszázs során. Ez lehet kókuszolaj vagy mandulaolaj, amelybe aromákat is lehet tenni, hogy szolgálják az ellazulást, a bőr fertőtlenítését, a kellemes illatot.
Az általános állapotfelmérés után a reflexzónáid végigtapogatásával és ujjnyomással diagnosztizálom az esetleges elváltozásokat, lerakódásokat. Ezt követően végigmasszírozom először az ujjammal, utána egy pálcikával az összes reflexzónát a talpaidon, majd célirányosan a problémás testrészre koncentrálva elvégzem a masszázst figyelve Rád és az ingerküszöbödre!
A talpmasszázst kézzel végezzük, maximum a fájdalomküszöbig, vagy a jól tolerálható enyhe fájdalomig szabad fokozni. Nem helyes, ha túlzott fájdalmat okozunk a talpon keresztül, mert az az izmoknak, a védekezőrendszernek a görcsös ellenreakcióját váltja ki, és ez akadályozza a gyógyulást.
A talpmasszázsnál a következő elvre alapozva dolgozunk: a kicsiny inger elindítja a működéseket, a közepes inger stimulálja, a túl erős inger pedig gátolja. Ha tehát egy túlműködést megnyugtatni akarok, akkor tartósan rányomok, erőteljesen nyomva tartom, ez lassítja, gátolja a működést. Ha stimulálni szeretnék, pl. hogy egy lassú bélműködés elinduljon, gyorsabb legyen, akkor masszírozom közepes ingerrel. Ha éppen csak jóérzés miatt hatni akarok rá, akkor egészen gyenge impulzusokat alkalmazok.
Előfordulhat, hogy talpmasszázs után még napokig érzünk a megmasszírozott területen enyhe nyomást, bizsergést. Ez teljesen normális, egyáltalán nem kell megijedni tőle. Arra utal, hogy elindult a szervezet gyógyító mechanizmusa, az adott szervben pozitív változások kezdődnek el.
A fennmaradt rajzok bizonyságai alapján a talpreflexológiát Indiában, Kínában már időszámításunk előtt több ezer évvel is alkalmazták. A legrészletesebb leírások azonban az inkák és az amerikai indiánok köreiből származnak, akik pontosan ismerték az egyes talpzónák felépítését és azok jótékony hatását.
A nyugati kultúrában ezt az ősi technikát Fitzgerald és Marquard nevéhez fűződve ismerhetjük meg. Dr. William H. Fitzgerald 1913-ban fedezte fel újra ennek a masszázsnak a jótékony hatását, elmélete szerint a test szervei zónák szerint leképeződnek a talpra. Sokkal később Hanna Marquard német masszőrnő fejlesztette ki belőle a reflexzóna terápiát.
A Foglalás lemondása sikeresen megtörtént! Új időpont
Csokorba szedtem néhány fontos egészségmegőrzést szolgáló dolgot, amelyek betartása a mostani vírushelyzetben sokat segít, hogy meg tudjuk őrizni az egészségünket ebben a nehéz időszakban. Az
Családállítás A családállítás fantasztikus módszer és lehetőség arra, hogy egy adott problémánk okait kiderítsük, működési mechanizmusát megértsük, majd a problémát elfogadjuk, feldolgozzuk, és átalakítsuk hozzá
Vigyázz a testedre, ez az egyetlen hely ahol élhetsz
Jim Rhon
Készítette: IT-Express || Copyright © 2021 vitalmasszazsstudio.hu
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.